Hogyan

A NONI fogyasztása


Tahitian Noni 
Tárolás

Felbontásig elegendő a kamrában, vagy valamilyen hűvös helyen tartani. Felbontást követően azonban, ha nincs hűvös kamra, akkor javasolt hűtőben tárolni, ügyelve arra, hogy a kupak rendesen rá legyen csavarva.

Fogyasztás előtt

Kitöltés előtt érdemes megforgatni az üveget (előtte ellenőrizve, hogy rendesen rázártuk-e előzőleg a kupakot, nehogy kiömöljön a drága nedű), hogy a püré elkeveredjen.

Ha a hűtőből vette ki, akkor javasolt várni vele egy picit, hogy ne okozzunk bántalmakat a hidegségével.

Fogyasztás

A Tahitian Noni bioaktív italt úgy kell inni, mintha enné. ;)

De most tényleg!

Leginkább a borkóstoláshoz tudnám hasonlítani:

Kis adagot a szánkba véve, megforgatni, zubogtatni, kicsit tartani, majd lenyelni. És így, kis adagonként inni meg a kitöltött mennyiséget.

Miért fontos ez?

Egyrészről, mert a Tahitian Noni bioaktív ital már a szánkban is ki tudja fejteni jótékony hatását, hiszen csökkenteni tudja az ott lévő gyulladásokat, gyógyítani képes az aftát, vagy egyéb más elváltozást, problémát.

Másrészről pedig azért, mert az embereknek már a szájában elindul az emésztés.

A szánkban lévő enzimek segítségével azonnal megindul a felszívódás, ami a ki tudja milyen állapotú, és savas gyomrunkban lényegesen korlátozottabban megy végbe.

Pláne, ha még tele is van.

Éppen ezért, a Tahitian Noni bioaktív italt lehetőleg éhgyomorra, legalább félórával az étkezés előtt érdemes elfogyasztanunk, a fentebb említett borkóstolós módon.

Tahitian Noni Extra
Az emberi szervezet éjszaka intenzíven méregtelenít. A Tahitian Noni bioaktív ital ebben erőteljes szerepet játszik.

Ennek még több fontos vonzata van, de most az a legfontosabb, hogy reggelente a Tahitian Noni bioaktív ital fogyasztásának hatására még inkább lepedékes lehet a nyelvünk.

Fehér, akár a szokásosnál is vastagabb lepedék jelenhet meg a nyelvünkön.

A méreganyagok ugyanis a vizeletünkkel, a székletünkkel, a bőrünkön és a nyelvünkön keresztül távoznak a szervezetünkből.

Ezért reggel egy alapos fogmosással és nyelv sika-mikával kezdjünk, s csak ezt követően igyuk meg a Tahitian Noni bioaktív italt!

A fogkrémre persze nem a legjobb bármit is inni, érdemes tehát alaposan kiöblíteni a szájüreget a fogkrém maradékaitól.

A Tahitian Noni bioaktív ital elsőre lehet, hogy nem fog ízleni. Minél inkább telítve vagyunk mérgekkel, annál inkább előfordulhat ez.

A Tahitian Noni bioaktív ital rendszeres fogyasztása mellett azonban szervezetünk szépen megszabadul a mérgektől.

Ehhez azonban nagyon fontos, hogy sok folyadékot igyunk, lehetőleg tisztított vizet, ásványvizet, minél tisztább gyümölcslevet, vagy Noni teát, hogy a méreganyagokat ne egy csepp, hanem egy egész folyamnyi folyadékkal mossuk ki a szervezetünkből.

A Tahitian Noni bioaktív ital fogyasztásának hatására tehát elkezdenek kiürülni a méreganyagok a szöveteinkből, ízületeinkből, bélrendszerünkből.

Ezeket a méreganyagokat el kell távolítsuk a folyadékbevitellel, mert rendkívül kártékonyak. Ilyen méreganyagok például a gyógyszermaradékok is, amelyek nagyon drasztikus dolgokra képesek a szervezetünkben.

A vérnyomáscsökkentő szerek maradékai például inverz (ellentétes) hatást válthatnak ki, azaz felnyomhatják a vérnyomásunkat.

Fontos tehát tudni, hogy nem a Tahitian Noni bioaktív ital okoz kellemetlen mellékhatásokat, hanem a kiválasztódó méreganyagok.

Ha ilyesmit tapasztalunk (erősödő ízületi fájdalmak, egyéb, korábbi problémánk, vagy olyanok, melyekről nem is tudunk), akkor érdemes a Tahitian Noni bioaktív ital adagjainkat lecsökkenteni, és inkább sűrűbben fogyasztani, nemcsak napi egy-két alkalommal.

A daganatos betegeknek ajánlott löketterápiát alkalmazniuk, hiszen nekik már nincs idejük megvárni, hogy a szervezetük feltöltődjön Tahitian Noni bioaktív itallal. 

Mielőbb érdemes elkezdeni a fogyasztását az egész család egészségének érdekében!

Tahitian Noni Bioaktív Italok


További információk, rendelés: Toma Renáta + 36 20 6677 667 vagy www.tni.com/magyarorszag



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése